Keresés ebben a blogban

2012. május 27., vasárnap

Édesburgonya ültetése bakhátra


    Kb. egy hónapja volt szerencsém először édesburgonyát kóstolni. Pesten, a Lehel-téren vett Brazil eredetű gumót karikára vágtuk és fahéjas sós olajban puhára sütöttük. Lenyűgöző új íz került a számba, nem igazán hasonlítható semmihez. Mivel hallottam, hogy Magyarországon is vannak már próbálkozások a termesztésére, én sem akartam kimaradni az úttörők sorából.
       Az internet és a videomegosztók előnyeit kamatoztatva, rákerestem a növény szaporításának módjára. Kétféle módszert is találtam a gumók meghajtatásának módjára. Az egyik szerint egy kis méretű, egész gumót három fogpiszkálóval megtűzünk, mégpedig úgy, hogy a gumót fenntartsák annak az üvegnek a száján amire helyezzük. A gumó alsó része az üvegben lévő vízbe ér.

     A másik videón- amit azóta se találok- a kolléga levágta a gumó egykor növényhez kapcsolódó végét, egy tál vízbe rakta, de csak annyira hogy az egyharmada legyen vízben.Pár nap múlva megjelennek a kis hajtáskezdemények. Mikor a hajtások elérik a 20-25 cm-t leválasztjuk őket a növényről. Ekkor már az első nóduszoknál látszanak a járulékos gyökerek (olyanok mint a borostyánnál), így ha nedves közegbe ültetjük a hajtást, pár nap alatt megindul a begyökeresedés. Az én esetemben nem volt elég időm (mivel áprilisban kezdtem hajtatni) megvárni a teljes folyamatot, ezért kisebb, még szinte alig meggyökeresedett hajtásokat ültettem bízva abban, hogy majd a fóliatakarás elég talpmeleget biztosít a gyökerek eredésének.

    A növény botanikailag évelőnek tekinthető, de mivel gumójáért termesztik, gyakorlatilag csak egy "szezont" él meg. Ott ahol egész évben termeszthető a növény -nincs fagyos, hideg évszak- ott hajtásdugványozással is lehetséges a szaporítás.

    
     Terveim szerint a bakhátakat június végiéig takarom, majd ha már elég hosszúak a hajtások, azok lebújtatásával akarom megnövelni a később kialakuló gumók számát.Valószínűleg a két bakhát közötti részt feltöltöm komposztos földdel. 

folyt. köv.

Az ültetés lépései:

-
Az első lépésben komposztot keverünk a talajhoz, hogy lazítsuk a szerkezetén.
Körülbelül 25-30 cm-es bakhátat készítünk.Homokos, ill. lazább talajokon lehet még magasabb is a bakhát.Sajnos a kert talajlazítása tavasszal nem sikerült túl jól, így nem kaptam elég mélyen laza szerkezetet.
Letakarjuk fekete fóliával a bakhátakat, majd a fólia széleit leföldeljük.


Kereszt alakban behasítjuk a fóliát, ott ahova növényeket ültetni fogjuk.

A számonkérés.

Íme, a beültetett növények.

8 megjegyzés:

  1. Én is szeretnék kísérletezni vele, csak úgy, hogy feldobjam kicit a veteményeskertemet, de fogalmam sincs, honnan tudnám a hajtásokat beszerezni itt Erdélyben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia, ha veszel a boltban 2-3 db édesburgonyát, félbe vágod őket, 1/3 részét vizbe teszed, pár hét múlva nagyon sok új hajtűsa lesz melyeket elültethetsz tavasszal. üdv Éva

      Törlés
  2. Esetleg érdemes saját palánta előállítással kísérletezni, vagy Ásotthalmon érdeklődni, hátha tudnak külföldre is szállítani.

    VálaszTörlés
  3. O_o Lehet, hogy én vagyok túl egyszerű lélek, de én csak simán elástam a zöldségesnél vásárolt édesburgonya gumókat a földbe. Ez úgy 3 hete volt, azóta már szép kis növénykéim vannak. Semmi áztatás, és hókusz-pókusz nem volt előtte, mégis kinőttek. Ja, és azt is hozzátenném, hogy elég kötött a talajunk... Szóval nem kell hajtásokat szerezni hozzá. Elég egy gumó.

    VálaszTörlés
  4. Letakarjuk nem fekete hanem szintelen fóliával !

    VálaszTörlés
  5. hiába ásod el a gumót, nem lesz alatta semmi :-(, gúnyolódsz a hókuszpókon, ahelyett, hogy ellenőriznéd, mi miért van? Hajtatni kell, anélkül nincs termés!! De amúgy sok sikert.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok. Én hajttattam édesburgonyát, a kb 20-25 cm-es hajtásokat május elején elültettem. Azóta kb 1,5 méteresre nőtt vagyis futott a talaj felett, csodaszép leveleket hozott, de nem tudom van-e alatta gumó. Ki tudja, hogy csak hagyni kell futni és hosszú indát és leveleket hozatni vele, vagy valami más tennivaló is van ha azt akarom, hogy gumókat teremjen???? Kérlek irjátok már le pontosan, hogy az ültetés után van-e és ha igen milyen tennivaló és honnan fogom tudni hol vannak a gumók? és hogy vannak-e egyáltalán. Gondolom azok a föld allatt fognak nőni.... köszi a segitséget! Ha valakinek van erről esetleg leírása megköszönném ha ide: eva.zempleni@gmail.com elküldené. további kellemes kertészkedést! köszönettel Éva

    VálaszTörlés